|
2007-07-03
Képes titkok
Völgyfutár (Művészetek Völgye)
Mi a véleménye a Titkos viszonyokról? Remélhetőleg nem lesújtó, hiszen jelen esetben Gáti György fotóművész Taliándörögdön, a Teleházban található azonos címet viselő kiállításáról van szó, nem holmi morálisan megkérdőjelezhető afférről. Vagyis kapunk egy esélyt, hogy újraértelmezzük a bennünket körülvevő emberek, állatok és különböző dolgok között fennálló kapcsolatrendszert.
– Hogyan állt össze ez a kiállítás?
- Felkérésre. A már meglévő korábbi képekből válogattam össze; rendszerint egyszerre több téma is jár a fejemben, ami rendszerré az ismételt áttekintés következtében szerveződik.
– Mi indokolja a Titkos viszonyok kiállítás címet?
– Azt szerettem volna megmutatni, hogy a körülöttünk lévő emberek és objektumok között felfedezhető egy másfajta kapcsolat is, egy mélyebb réteg, a felszínen azonnal nyilvánvaló, közérthető viszonyokon túl. Ez a kiállítás erre próbál rámutatni, és ha figyelmesen járja körbe a látogató, nem csupán a képeket magukat értelmezi, hanem a fotók közti kapcsolódási pontokat is megfigyelheti. Ez is egyfajta „titkos viszony" – kép és kép között, látogató és kép között.
– Sokszor van személyesen is jelen a kiállításon.
– Igen, rettentően élvezem, hogy ez a kiállítás különbözik egy budapesti galéria hangulatától, hiszen egészen más a közönsége, máshogy reagál, és olykor félelmetesen jól érez rá arra, amit a fotográfiák és a kiállítás szeretnének kifejezni. Arról nem is beszélve, hogy ilyen sokszínű vendégkönyvem még sohasem volt.
Karafiáth Metta
http://www.szinhaz.hu/index.php?id=520&cid=27008
-------------------------------------------------------------------------------
2005-05-01
MÉDIAMIX - A média világa
A XXIII. Magyar Sajtófotó-kiállítás
... [MÉDIÁN „KÍVÜLI” FOTÓK] A sajtófotó-tárlatokon, persze, mindig vannak olyan anyagok is, amelyeket nem rendelt meg a média. A lapoknál és lapoknak dolgozók zöme is készít több-kevesebb olyan képet, amelyikről tudja, hogy úgysem férhet be az újságba. S elindul sok olyan pályázó is, akik nem riporterek, s nem is szándékoznak lapoknak dolgozni. Szerencsére, az utóbbi években többféle pályázaton is lehet támogatást szerezni fotósorozatok, nagyobb lélegzetű munkák elkészítéséhez.
A tárlaton ezek a „lapidegen” fotók szép számmal szerepelnek. Így aztán, ha egy külföldi végignézné a mostani mustrát, azt hihetné, nálunk számos olyan sajtótermék van, amelyikben az elesettek, a szenvedők, az öregek, a betegek, az üldözött kisebbségek, a határon inneni és túli lecsúszottak, a reményt vesztettek, a hajléktalanok fotói folyton megjelennek. Holott jószerivel nincsen ilyen magyar lap. A bulvársajtót a vesztesek világa csak kuriózumként érdekli, a fogyatkozó szeriőz napilapok tulajdonosai is a vásárlóerőt jelentő fiatal felnőtt korosztály felé „tolják” a lap arculatát. Komolynak számító országos lapnál hangzott el a szelíd tulajdonosi kérés: ne nagyon legyenek öregek az újságban! A nem túl nagyszámú „komoly” magyar hetilapban is mérsékelten és semmiképpen sem rendszeresen érdeklődnek az efféle témák iránt. A magyar magazinok és képes hetilapok világa pedig kis túlzással a tévés reklámblokkok vizualitását tükrözi. Az elmúlt években a tárlatokon viszont mintha csak növekedne a „sötét valóságot” feltáró képek száma. Miért? Nyilván a szegényebbek és kiszolgáltatottak kisebb ellenállása miatt is. Kukázókat kisebb kockázat lefotózni, mint a felső tízezret. A hivatalos média szemet hunyó érdektelensége is irritálhatja a fényképezők egy részét, valamelyest a konzum világképpel szemben készülnek ezek az anyagok. Ahogyan rendre felsorakoznak olyan alkotók is, akiknek a képeiből világszínvonalú, igényes magazinokat lehetne szerkeszteni, ha volna rá igény Magyarországon. Igazán csak találomra kiragadva néhány nevet: olyan remek természetfotósokéiból, mint a medveviadalt lencsevégre kapó Berta Béla, a varázsos egyéni atmoszférát varázsolni képes Baricz Katalin, a színes világ karakteres lírikusaként ismert Gáti György. ...
Szarka Klára
http://www.mediamixonline.hu/index.php?pg=news_17_92
-------------------------------------------------------------------------------
2004-04-28
Kesergő nép kesernyés humora
Új Szó (Szlovákia)
... Győrött vasárnap tartották a Mediawave fesztivál Humor. Fekete humor című nemzetközi fotópályázatának díjátadását. A pályaművekből válogatott kiállítás is ekkor nyílott meg. ...
...Gáti György, a másik díjazott, a középgenerációhoz tartozó fotóriporter, aki bebizonyította, hogy a fotóriport is művészet. A sajtófotó-pályázatokon sorra nyeri a díjakat. Gáti az élet pillanatait nagyon egyszerű, hagyományos eszközökkel, valószerűen örökíti meg, mégis olyan jeleneteket komponálva, amelyek mindig figyelmet keltenek. ...
Bodnár Emese
-------------------------------------------------------------------------------
2003-07-12
Ne higgy a művésznek!
MAGYAR HÍRLAP Ahogy tetszik - fotó
• Gáti György: A híd (részletek)
Raiffeisen Galéria
A művészek nyilatkozatait óvatos kritikával kell kezelni. Nem gyártok elméleteket, nem tudatosan tervezem meg a munkáimat – nyilatkozott nemrégen egy tévéinterjúban Gáti György fotóművész. Ha csak felületesen tekintjük végig fotográfusi munkásságának utóbbi két, nagyon termékeny esztendejét, azt hihetjük, hogy Gáti nyilván őszinte megjegyzése segíthet minket művei megértésében. Ám, ha készpénznek vesszük a fenti mondatot, akkor végképpen elvesztünk értelmezési szándékunkkal. Gáti utolsó három önálló kiállítását elemezve bizonyos vonatkozásban igaznak tetszhet ugyan a teóriamentességre utaló önvallomás, csak éppen az eddigi életművének egésze nem magyarázható meg sehogyan sem. Mert az igaz ugyan, hogy a FiatAlfa című, két évvel ezelőtti tárlatának anyaga megbízás alapján készült, egyszerűen autókat kellett lefotóznia egy szalonban. A kiállítás meglepő módon koherens stílusa mégis elgondolkoztatta a szemlélőt. Így nem fényképez véletlenül, valamiféle kósza ötlettől vezérelve, kísérletképpen az ember. A nagyon is szigorúan körülhatárolt témát nem tágíthatja ki valaki csak úgy, teória nélkül lírai áradássá. Gáti fotóin tudniillik a hétköznapi gépjárművek részletei képi költészetté transzformálódtak. Néha már-már az absztrakció világába hajló módon veszítették el eredeti mivoltukat. Már-már, hangsúlyozom, mert a tárlat egésze nem lett egyszerűen fotóabsztrakcióvá (szerencsére, teszem hozzá zárójelben, ilyesmit már annyiszor láttunk az elmúlt évtizedekben), hanem végig megmaradt a realitás és irrealitás izgalmas határmezsgyéjén. A részletek képi költészete határozta meg a tavalyi kiállítás hangulatát is. Megint látszólag véletlenül adódott a téma. Gáti éppen ott vásárolt lakást, ahonnan a szemközti Fővámház, a mai közgazdasági egyetem képe köszönti reggel és este. A fényképezőgép kéznél van, készült hát találomra egy-egy kép, aztán sok-sok kép, s végül csak úgy magától, mintha már kezdett volna kibontakozni egy kiállításra érdemes sorozat. Ráadásul felkérés érkezik, kellene egy tárlatot rendezni a Fotóhónapon. A Fővámház kéznél van, véletlenül, ugye.
Az meg végképpen nem árulkodik tudatos művészi gesztusról, ha valaki csak azért is dacból választ témát. Pályázatra beadott fővámházi sorozatára találta mondani az egyik zsüror, hogy ez a "tipikus kezem feje téma”, arra utalva, hogy Gáti azt fényképezte, amit az ablakából lát. Ezzel nem mondott ugyan az ősz mester semmi okosat – hiszen mit számíthat az a kép értékét tekintve, hogy valaki a világ végére utazik-e el a témájáért, vagy akár csakugyan a keze fejét fényképezi le –, de a fotográfust ez a megjegyzés fricskára késztette. Így aztán megint egyáltalán nem elméleti megfontolásból választotta újabb modellnek a Szabadság hidat, amely a lakásához a Közgáznál is még közelebb esik, s amelyet gyerekkora óta úgy ismer, mint a tenyerét.
Mindezt tudni bár érdekes, de mellékes. Hiszen igaz, hogy egyik téma sem előre megfontolt elméleti stúdiumok alapján került Gáti György gépe elé, ám a végeredmény mind a három tárlat esetében arról árulkodik, hogy alkotójuk roppant tudatos módon (és következetesen) dolgozó művész. Kiállításai olyan útkeresőt mutatnak, aki egyáltalán nem kíván látványosan szakítani a tradíciókkal, és nem izgatják (tán nem is sokat tud róluk) újfajta képi teóriák, mégis kutató szenvedéllyel dolgozik a fényképművészet XXI. századi képi nyelvújításán. Érdemes lesz odafigyelni ösztönösnek érzett munkásságára. A végén még elmélet születik belőle.
Lázár Anna Erzsébet
-------------------------------------------------------------------------
Élünk valahol…
Gáti György fotói a Szabadság hídról
NÉPSZABADSÁG • 2003. július 10. • Szerző: Trencsényi Zoltán
Tavaly Párizst fotózta. Párizst fotózni nagyon nehéz. Párizsról minden húst lerágtak a fotográfusok, a város minden részletét ízekre szedték és közhellyé puhították a profik, valamint a lelkes amatőrök.
Gáti György azonban vette a bátorságot, készített ott néhány felvételt, és hogy még ebből az agyoncsócsált városból is képes volt előráncigálni sosem látott fényeket, izgalmas tónusokat, érdekes látószögeket, arról a képsorozatért kapott André Kertész-ösztöndíj is tanúskodik.
Gáti György különös figura. Három évtizede nézi a világot a fényképezőgép optikáján keresztül. Dolgozott furcsa helyeken is, például az Erdőgazdaság Faipar vagy a Karate Magazin című folyóiratoknál. Fényképezett lemezborítókat Cseh Tamásnak, Hobónak, az LGT-nek, szerepelt filmekben, énekelt vokalistaként Hobó és Révész Sándor lemezén.
Összművész, mondanánk, ezúttal koncentráljunk mégis a fényképekre. A híd című tárlata néhány napja nyílt meg, és augusztus 17-ig látható az Akadémia utca 6. szám alatt található Raiffeisen Galériában. Gáti a Szabadság hidat fotózta, valami ördögi kitartással kutatva a monumentális vasszerkezet hangulatait, geometrikus érdekességeit, fénypászmáit, festékpamacsokba, rozsdafoltokba vesző mikroszkopikus szépségeit. Mert ez a híd szép. Nekünk, budapestieknek ez persze nem tűnik fel, mi ezen a szépségen legfeljebb keresztültrappolunk, átvillamosozunk, autóval átaraszolunk. Csúcsaira is csak akkor nézünk fel, ha egy bánatos öngyilkosjelölt lovagol a Turulon.
Gátinak viszont még a Turulról sem a mélybe induló, reményvesztett alakok jutnak eszébe. A madárból nappal szemben magasodó, méltóságos emlékművet farag, egy másik látószögből meg úgy mutatja, mint levelek között viháncoló kismadarat. A csavarok, gömbök, furcsa púpok mint olajfestmény részletei mutatkoznak képein, a híd egyszer naplementébe simul, máskor éles fényekben sziszszen elő a Duna fölött.
Nézzük a képeket, és elkedvetlenedünk kicsit. Arra gondolunk: nap mint nap mennyi szépségen lépünk keresztül, nagyvárosi loholásaink mennyi finom városrészletet mosnak bele az időbe. Élünk valahol, azt sem tudjuk, hol. Látunk valamit, azt sem tudjuk, mit. Gáti analitikus értelmezése döbbent rá arra, hogy az épített környezet sem kevésbé érdekes, mint a természet, és ha már ez adatott nekünk, nem árt figyelni tetszetős részleteire.
-------------------------------------------------------------------------------
2003 április
Gáti György, a szelíd újító
IPM MAGAZIN
Játék, tanulás és munka. Sokak életében menthetetlenül különválnak. Amint elkezdődik a hivatalos értelemben vett tanulás időszaka, végetér a játék. A játék, ami a világ és saját személyiségünk megismerésének és tökéletesítésének egyik leghasznosabb eszköze. Aztán elkezdődik a munka, és azzal végetér a szisztematikus, a közvetlen önérdektől mentes tanulás időszaka, a játék pedig akkorra már a gyermekkor egyre elmosódottabb mesevilágába vész.
Mennyit veszítünk pedig azzal, hogy lemondunk a játékról és az intenzív tanulásról! Akkor érthető ez igazán, ha olyan emberrel találkozunk - művészek és tudósok között vannak ilyenek szép számmal -, akinél e három tevékenység úgy épült egymásra, hogy mindegyik megörződött, és egy-egy életszakaszban, egy-egy újat próbálásban szabad teret kapnak. Megkockázatom, újító művész játékosság és intenzív tanulás nélkül nincs is.
Nézzük Gáti György műveit! Ahhoz, hogy valaki a tükröződések apró, huncut, szinte rejtett szépségeit észrevegye, olyan odaadó figyelemmel, annyi feleslegesnek látszó bámészkodással kell töltenie a munkájának nagy részét, amilyennel csak gyerekek képesek bámulni a világot. Hogy megértsék, hogy beletanuljanak. Ahhoz, hogy valaki a fények és színek rafináltan meghökkentő kompozícióit fényképpé transzformálja, sok tucat játékos kísérletet kell előbb lefolytatnia. Ahhoz, hogy valaki Lucien Hervé fürdőszobájában Hervé és a vele szorosan összefüggő modern építészet szellemét és stílusát idéző, ám mégsem XX., hanem már XXI. századi képet készítsen, nagyon is komoly, de nem komor felnőttkori tanulmányokat kell elvégeznie.
Ha játék, tanulás és munka harmonikusan összetartozik, akkor a művek nagy energiát felemésztve ugyan, de mégsem kínok között születnek. Az ilyen alkotó ember tevékenységét nem az elhullajtott verejték hektóival mérik. Az ilyen embernek valahogy megy a munka. Nem dühöng, nem szenved, nem jajgat.
Az ilyen alkotó előbb-utóbb kitalál valamit, új utakra téved, vagy inkább talál. Nem akarja ő dühösen elsöpörni a régit, csak egy kicsit játszik vele, forgatja, szétszedi, és amikor újra összerakja, az már nem pontosan olyan, mint előtte volt. Ilyenek a szelíd újítók. Játékosak és tanulékonyak, meg folyton dolgoznak, mint Gáti György is.
Szarka Klára
-------------------------------------------------------------------------------
Muzsikáló Fővámház
„ Az épületek közül egyesek némák; mások beszélnek; s végül vannak olyanok, ezek a legritkábbak, amelyek énekelnek.” Kevés találóbb megállapítást lehetne találni az építészet nagyon is bonyolult mineműségének jellemzésére Paul Valéry sorainál. (Nem véletlenül választotta ezeket a sorokat egyik kiállítása mottójául az építészeti fotográfia nagy magyar születésű művésze, Lucien Hervé is.)
Egyszerre mérnöki józanság és szárnyaló költészet, egzakt financiális és funkcionális szempontok és valamiféle szinte megfoghatatlan lelkiség eredményeként épülnek, épülnek újjá, alakulnak át az épületek. A régi házak „házszerű története” aztán kibogozhatatlanul összefonódik az őket használó emberek históriájával. Elnémulásukra, megszólalásukra vagy nagy ritkán énekre fakadásukra épülettársaikkal, de legfőként az emberekkel való együttélésük minősége adhat magyarázatot. Még akkor is, ha legtöbben észre sem vesszük mindezt. Nem halljuk a szavukat, de még az éneküket sem. Élünk a falaik között, átsiklik a tekintetünk távolból megszokott körvonalaikon, szórakozottan kinézünk ablakaikon, rátámaszkodunk korlátjaikra. Együttélünk velük, a - nekünk - néma társakkal.
Csak akkor csodálkozunk rá a hangjukra, ha valaki segít megszólaltatni őket. Gáti György fotóművész a Duna-part egyik legmarkánsabb épületét, a Közgazdaságtudományi Egyetemet bírta dalra. Fényképezőgéppel. A Közgáz grandiózus tömbje - ahogyan fotográfiái tanúsítják - képes megrendítő épület-oratóriumként zengeni, finom részletei pedig menüetteket csilingelni. Oszlopsorai fúgákat fuvolázni, rejtett zugai lágy dalokat énekelni. Gáti György kiállítása - fényképeken muzsikáló építészet.
Szarka Klára
(Magyar Hírlap, 2002. április 24.)
-------------------------------------------------------------------------------
Jé...
Gáti György FIATALFA című kiállításának megnyitóján a csodálkozó arcok és az érdeklődő tekintetek kíséretében ezt a kis szócskát lehetett a legtöbbet hallani. A Gyáli út szürke valóságából az Alfa Romeo szalonba lépve kicsit megváltozik a világ. A vakítóan csillogó, különleges formavilágot hordozó autók tekintélyt parancsolnak a teremben. Az ott látott fotók is ezt az érzést erősítik, a képek ugyanis két különböző típusú jármű precízen megtervezett, finoman kimunkált, legapróbb részleteit hivatottak megmutatni. Ki gondolná, hogy egy oldalsó irányjelző, egy hűtőrács, vagy netán egy fejtámla képe mekkora fejtörést okozhat az avatatlan szemlélőnek. Igen, volt fotó, amelyik előtt hosszabb ideig kellett elidőzni, míg rájöttünk, mi lehet, hova tartozhat, de miután sikerült, még nagyobb volt a csodálat. Gyönyörű autók eddig rejtett részleteiről készült zseniális képek. Ilyen egyszerű...
Ő. Zs.
Magyar Sajtó 2002. 1. szám
--------------------------------------------------------------------------
Mesterség és művészet együttese
Gáti György FIATALFA - YOUNGTREE című rendhagyó fotókiállítással jelentkezik egy autószalon falain
(Magyar Hírlap, 2001. december 19.)
A fotográfia százötven éves története során számos műfajra, szakterületre ágazódott szét. A régi mesterek még bármilyen témában és mindenféle megrendelői igénynek megfelelni tudóan végezték a dolgukat. Ráadásul mesterség és művészet - techné és arte - az ő tevékenységükben természetes módon egybefonódott. Manapság már számon tartunk riportert és reklámfotóst, műszaki fényképészt és portretistát, autonóm fotóművészt és iparost.
Ám vannak még némelyek, akik biztosan mozognak a fényképezés több területén is. Megvan bennük a régi mesterek technikai képzettsége, a feladat iránti alázata, aprólékos szorgalma és kérlelhetetlen igényessége. Ők is, ahogyan elődeik, rajta hagyják egyéniségük nyomát minden munkájukon.
Gáti György most éppen autókat fényképezett. Két autótípus finom, apró, és sokunk előtt rejtett szépségeit fedezte föl kamerájával. Azzal a tökéletességre törő ambcióval tette a dolgát, ahogyan korábban is mindig. Az eredmény magáért beszél. Képeit nézve az autók szerelmesei újabb imádnivaló csodákat találnak a Fiatokban és Alfa Romeókban, akik pedig közömbösen, netán idegenkedve nézték eddig ezeket a masinákat, most elgondolkozhatnak egy pillanatra. Ilyen szép lehet egy autó?
SZK
-------------------------------------------------------------------------- |
|
|
